Állvány 1

Reading Time: 6 minutes
Pancsovai Kultúrközpont,
Pancsova,
Péntek, 2006 június 16. 19 órai kezdettel
RÉSZVEVŐK:

Borka Pavićević a Kulturális Dekontaminációs Központ igazgatónője

Ksenija Milivojević az Európai Mozgalom szerbiai főtitkára

Miljenko Dereta a Polgári Kezdeményezések végrehajtó igazgatója

Nenad Živković újságiró


MODERÁTOR:

Dinko Gruhonjić a Vajdasági Független Újságírók Egyesületének elnöke


Dinko Gruhonjić:
A Szerbiai Független Újságírók Egyesülete ma közleményt adott ki, amelyben követeli, hogy a Szerbiai RTV ne közvetítse egyenes adásban a Szerbia Képviselőház üléseit, mert a képviselőház a «gyűlöletbeszéd szószékévé» vált, ahonnan a lehető legcsúnyább üzeneteket.küldik, mintha ott legalábbis barbárok ülnének Különösen vonatkozik ez arra a pártra, amelynek betiltását követelik. Pavićević asszony ön hogyan kommentálja a tényt, hogy az ország legrangosabb törvényalkotó háza, ahogyan mondani szokták, a gyülöletbeszéd szószéke lett, olyannyira, hogy Ivana Dulić Markovićot nemzeti hovatartozása miatt sértegetik?

Borka Pavićević:
Először is a tribün elnevezéséből indulnék ki. Amikor azt mondjuk, hogy a «Másság bemutatása» olyan helyzetben vagyunk, hogy aksziómát mutassuk be. Először is a másság olyasmi, amit kedvel kell bemutatni. Ez már a történések megindoklásnak a kezdete végsősorban a képviselőházban is – a képviselőház, a definició szerint a másságot kellene, hogy bemutassa, ez olyan mint a conditie – sine qua non valakit, hogy úgy mondjam a civil társadalomat.
Hogy tudom én ezt kommentálni? Csak azt mondanám, hogy amikor valaki így beszél a képviselőházban, akkor az elfogadott nyelvezet, tehát lehet. hogy PC nyelv, de ugyanakkor eufemizme is azért, mert nem incidensről vagy gyülöletbeszédről, hanem pártról van szó, amely szisztematikusan rossz, s amely a politikát eszközént használva barbárkodni kezdett és erőt, erőszakot alkalmazva megkezdte a civil társadalom szétzúzását. Úgy gondolom, hogy ez egy tizenhatéves komoly munka, amely a politika rendszer és a civil társadalom szátzúzására irányul. Tehát, ahogyan a nyelvészek mondanák, az embernek nincs nyelve, az ember igenis maga a nyelv. Ezek szerint, amit ők mondanak, azok Ők maguk Tehát tudom, hogy elfogadott azt mondani, hogy az a gyűlölet nyelve, de úgy gondolom, hogy amikor a beszédről, azaz arról van szó, amivel élünk, az nem gyülöletbeszéd, hanem gyűlölet, éppen úgy, mint ahogyan az ember maga a nyelv.
Sokat vitázunk a beszédről, de keveset a tettekről, illetve előtérbe kerül az, amit azok az emberek beszélnek, én csak azt mondhatom, ha ők így beszélnek, akkor nagyon el tudom képzelni, hogy azok a kezek mit csináltak Vukováron, amikor senki sem láthatta és hallhatta őket. A beszéd tehát az, amivel foglalkozunk, pedig valójában a bűncselekmények történelme kellene egészében, hogy foglalkoztasson bennünket, mert amikor ilyesmi történik meg a parlamentben, azt is el tudom képzelni, hogy mit csinálnak ők valahol egy erdőben. Akkor meg azt mondják – bizonyitsd be! Dehát mi azt mégiscsak láttuk!
(…)

Miljenko Dereta:
Dinko szeretnék kommentárt fűzni ahhoz amit az elején mondott. A NUNS nagyon büszke arra a közleményre, jóllehet az újságírok egyesülete azt kéri, hogy ne tudjunk arról ami a képviselőházban történik, én viszont úgy gondolom, hogy ez nagyon téves hozzáállás. Hosszú ideig éltünk olyan társadalomban, ahol azt mondták, tudják, nálunk más orszgoktól eltérően, nincs sok rokkant ember, mert hát istenem, ők nincsennek az utcán. Ez a takargatás, az a követelés tehát, hogy ők ne legyenek a tévén, mert visszaélnek a televizióval, szerintem téves hozzáállás mert a tehetetlenségünkről vall. Állandóan bíráljuk a radikálisokat ezért vagy azért, ami tulajdonképpen bizonyíték arra a hogy tehetetlenek vagyunk hatékony választ találni az ilyen törvényellenes és alkotmányellenes cselekedetre. Ahelyett, hogy az újságírók egyesületével együtt az alkotmánybirósághoz fordulnánk és az ügyészség előtt azt mondanánk, kérem szépen a képviselőházban büncselekmény történt, mit fognak tenni? – mi forgunk a körben.
Úgy gondolom, hogy a múltal való szembesülésnél komoly problémánk van – ez pedig nem más mint szembesülni a jelennel. Úgy gondolom, hogy ebből a körünkből, akármennyire is kicsiny legyen az és akárhány hallgatót öleljen fel, csak teljesen más hoozáállásal kerülhetünk ki, mert a dolgok már túllépték azt a határt, amikor passzív maradhat az ember. Főleg arra gondolok, hogy elmúlt az a pillanat, amikor szükség volt arra, hogy a radikálisokat takargassuk, hogy ne engedjük meg nekik azt, hogy az emberek lássák őket. Hadd mutatkozzanak ők is, de engedjék meg akkor nekem is a «közszolgálati televizióban» hogy kommentálhassam azt, ami történt, engedjétek, hogy színre lépjenek azok az újságirók egyesületei és nemkormányzati szervezetek, akik azt mondák: Ezt nem lehet igy! Ahelyett, hogy a radikálisokat takargatnánk, engedjétek meg, hogy hallassák a szavukat azok, akik másként gondolják. Úgy gondolom, hogy az egyszerűen téves!

Ksenija Milivojević:
Csak szeretnék bekapcsolódni a beszélgetésbe.. Azt hiszem, hogy áttértünk a harmadik szakaszba. Többé tehát már nem csak takargatásról van szó, hanem egyfajta viselkedés bemutatásáról, amelyet társadalmilag elfogadhatónak tartanak. Az, ami néhány nappal ezelőtt történt a képviselőházban, Ivana Dulić-Marković sértegetése nem új dolog, nem először történik meg a képviselőházban- viszont először történt meg, hogy reagáltak rá! Az ilyen szókincsre egyébként az utóbbi három négy év folyamán is volt példa, de a reagálások úgy fejeződtek be, hogy be kell e vezetni azt, hogy a képviselőt pénzbirsággal megbüntetik, vagy eltávolitják az ülésről, ilyen gyakorlatra van egyébként példa az európai országokban. A britt parlamentben például megszabták azokat a kifejezéseket, amelyek használata miatt automatikusan eltávolitják a képviselőt az ülésről. Tehát nem kellene semmi specifikus dolgot kitalálni csak Szerbia számára, de ha megtesszük, még erősebbek lesznek és még több helyet kapnak a radikálisok arra, hogy hallassák szavukat, mert termászetesen reagálni fognak.
A harmadik szakaszba érkeztünk hát, olyan értelemben, hogy gyakorlatilag a radikálisok azok, akik meghatározzák a lépések sorrendjét, a többiek pedig egyszerűen követik őket és alkalmazkodnak hozzájuk. A radikálisok azok, akik a témát kikényszeritik és a témára valamilyen módon felelet is van. És ez nemcsak a nemrégi képviselőházi eseményekhez fűződik, hanem vonatkozik bizonyos állami kérdésekre is amelyekről vitázott a képviselőház, ilyen volt például Koszovo státusa, amikor Toma Nikolić elsőként ment ki a szószékre és azt mondta: – Aki aláirja Koszovo függetlenségét, a SZRP árulónak és népellenségnek fogja tartani, és igy tovább. És mi történt ezt követően, szót kér a többi párt vezetője is, de ahelyett hogy azt mondanák: – Ember várj, miről beszélsz – ők egytől egyig azt mondják – Én soha ilyesmit nem fogok aláirni.
Akkor felvetődik a kérdés, hogy ki kényszeriti a témát, illetve ki kényszeriti a konteksztust. Ez tehát a kulcskérdés, s az ami a képviselőházban történik tulajdonképpen a kikényszeritett konteksztus következménye, ami már tart egy ideje és az ilyen viselkedés társadalmilag elfogadott, ami nekem, mint ennek az országnak a polgárának, legjobban fáj. A ránkerőszakolt tézis, hogy aki nem igy viselkedik, az helyettesithető, ami oda vezet, hogy nem lehet megfelelően közeliteni a néphez, és minden vitát, amely valamennyire is civilizált, azonnal úgy minősitenek kap, hogy unalmas, nem kelti fel az érdeklődést.
Felvetődik a kérdés, hogy mit kell tennünk, hogy az ilyen viselkedést a társadalom ne fogadja el!

Dinko Gruhonjić:
Nenad tudnál e kommentárt mondani mi médiai szinterünkről? Nekünk nincs, ahogyan azt népszerűen mondanák, celebrities, mint Devid Bekaman, de van Aligrudićunk és más eszrádművészeink Milyen mértékben járnak hozzá a médiumok az olyan kulturmodell megerősitéséhez, amely nem tűri meg a másságot?

Nenad Živković:
A körülmények úgy hozták, hogy ma este bemutatjuk a másságot, ami a civilizált államokban amelyek közül sok az Európai Unióhoz tartozik, évtizedekre visszamenően – hogy ne túlozzak évszázadok óta vitathatatlanul civilizációs érték. Sajnos, tekintettel arra, hogy ebben a politika előtti időben, szinte még kimondani is fálek, hogy ebben a feleszmélés előtti társadalomban élünk, amelyben ma le kell, hogy rakjuk a másságnak mint értéknek az alapköveit. A másság egy fenomén, amelyet sajnos ebben az országban megpróbál érvényre juttatni egy aránylag kis, korlátozott számú ember visszamenőleg lO- l5 éve, változó sikerrel.
A dolgok nyitja abban van, hogy a civilizált országokban a másság értékeit illetően létezik koncenzus. Tehát föggetlenül attól, hogy a baloldal vagy a jobboldal győz e a választásokon, ebben a dologban közel állnak egymáshoz nemcsak a napi politikai állásfoglalásaikat illetően, hanem hogy úgy mondjam a politikai filozófiájuk tekintetében is. Nincsennek közöttük áthidalhatatlan ellentétek a másság értékeinek megközelítését illetően.
Hasonló dolog történt a hajdani szocialista államokban is – a berlini fal lehullása után azoknak az országoknak a politikai elitjánek közös érdeke és terve volt s koncenzusra jutottak abban hogy az EU tagjai akarnak lenni. Nálunk sajnos, még mindig nem ez a helyzet s az ami a képviselőházban történik, csak egy mellékes következménye annak, hogy nincs koncenzus abban hogy Szerbiának az európai családok között van a helye.
Természetesen a gond a média bulvárosításában is rejlik, de erről majd később mondok két mondatot.. Van egy másik, ennél sokkal nagyobb és veszélyesebb probléma, ez pedig az, ami ismét történik, hogy mi is a radikálisokkal foglalkozunk – nem csak a mai estére gondolok, hanem általában a polgári eszméket valló polgárokra is. Persze, hogy kell foglalkozni a radikálisokkal, de egy radikálellenes pozicióból és természetesen meg kell szervezni a radikalizmus destrukcióját, de másrészt még fontosabbnak tartom, hogy megalkossunk egy egyfajta szervezett ésszerüségi szerkezetet. Itt valahogy veszítünk a kezdeményezésen s ezért nyilik meg a térség a radikálisok számára, hogy ők diktálják a kezdeményezést, a radikálisok sajnos még mindig bejegyzett politikai szervezet, amelyez ha nem ötödikén, hanem október hatodikán be kellett volna tiltani, mint kriminogen szervezetet, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy beteg legyen a társadalom.
Egyik oldal tehát a radikalizmus destrukciója, da ami nekönk hiányzik az az egészen másfajta értékek érvényesítése, azoknak az értékeknek az érvényesítése amelyek Európában végképp legitimek és normálisak, meg kell kísérelni, hogy belátható időn belül ezt az országot észhez térítsük és hogy végsősoron hozzájáruljunk, hogy a racionalizmus áthaladjon Szerbián. Ez az ami sajnos velünk még nem történt meg, s ahogyan a dolgok most állnak nehezen is fognak megtörténni, mindaddig amig valami meg nem változik, azaz amíg nem cseréljük ki a szellemi anyacsavart.
Sajnos, az az ember aki megkisárelte kicserélni az anyacsavart, minden megkérdőjelezés és minden kontraverzis ellenére, amit magával hordozott, éppen ezért kapott golyót a szívébe. És sajnos, e rövid ideig tartó próbálkozás után, hogy a dolgokat rendezzük, mi ismét a kezdet kezdetén vagyunk, visszakerültünk az október előtti időszakhoz.


Pancsovai Kultúrközpont,Pancsova,Péntek, 2006 június 16. 19 órai kezdettel

Print Friendly, PDF & Email